Az Iwiw és a halál

Amikor az Iwiwet Magyarországon kitalálták, pontosabban külföldi mintákat követve átvették, egészen biztosan senki sem gondolta, hogy egyszer a halál is problémává válhat. Miről is van szó? Sajnos egyre többen vannak olyanok, akik valamikor regisztráltak a rendszerbe, s azóta elhunytak. E tényt az itthagyott hozzátartozók sokféleképpen kezelik, nyilvánvalóan azért, mert nincsen rá bevett módszer.

Lássunk néhány típust.

Van, aki a halott hozzátartozóját jelenti a szerkesztőknek, s az adatlapot törölteti a rendszerből. Van, aki belép az illető jelszavával (itt döbben meg az ember, hogy hány ember ismeri házastársa/barátja/élettársa jelszavait), s a születés és a halál dátumaival jelzi az elmúlást. Látni olyan nevet is, ami elé a néhai kerül, avagy az adatlap arcképén láthatóan egy fekete szalag fut, akár keretként, akár a jobb alsó sarok felett. Ezeket a megoldásokat civilizáltaknak nevezhetjük, hiszen a fájdalmas tényt úgy osztják meg, hogy mindenki azonnal láthatja a tragikus hírt.

Ezzel szemben olykor találkozni hátborzongató megoldásokkal is. Néhány hozzátartozó mintha tudomást sem venne szerette haláláról, úgy levelez, belépvén a rendszerbe annak jelszavával, mintha a névoldal tulajdonosa még élne. Ez egészen elképesztő helyzeteket eredményezhet. Gondoljuk el, mit érezhet az, aki megtalálja a hosszú évek óta nem látott, de akkor már nem élő ismerősét, s egy nevében küldött levélből tudja meg annak halálát.

Pszichológiailag érthető, hogy hozzátartozónk halála annyira megviselhet, hogy sok esetben nem akarunk tudomást venni arról, ami történt. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy a nevében folytassunk kommunikációt, még akkor sem, ha ezt ő így szeretné.

Mi a megoldás? Egyrészt nyilván a mértéktartás, ami ilyen helyzetben nyilvánvalóan nem könnyű. Másrészt az Iwiw szerkesztőinek lehetősége volna egy virtuális kegyhely létrehozására. Ide kerülnének azok az adatlapok, amelyeknek tulajdonosai már nem élnek. Talán nem hangzik nagyon bizarrul, de itt akár még a látogatás is mérhető volna a lapoknál, hiszen jó érzés látni, hogy más is gondol arra, akit szerettünk.

Az élet méltósággal élése nagy feladat mindenki számára. A métósággal élésbe beletartozik halottaink emlékezetének méltó ápolása is. Tudom, ez nem könnyű, de az emlékezet ápolásakor a fájdalmon túllátva gondolnunk kell azokra is, akik nem is tudják, mi történt azzal, akit nagyon szerettünk.