Orpheus naplója

Hevenu Shalom Alechem

Nem emlékszem pontosan, de legalább 25 évvel ezelőtt történt, hogy megismertem Zsákai Ferit. Öccse, Zoli a Budafoki téri zeneibe járt, s ő a tanítás végén rendszeresen eljött érte a hegyről, s hazavitte a testvérét. Már akkor is szép szál legény volt, magas, pirospozsgás, nagydarab srác, akinek az egész arca mosolygott, s folyamatosan viccelődött. Áradt róla az életszeretet, s egyáltalán nem érdekelte, hogy nála 7 évvel kisebbekkel beszélget, ugyanolyan komolyan vett minket, mint a kortársait.
Aztán teltek az évek, én gimnazista lettem, és ritkábban láttam. 86 és 90 között néha eljöttek arra a pályára focizni, ahol - minden túlzás nélkül - felnőttem, a Kárpitos utcába. Akkor ritkábban beszélgettünk, de tudtam, hogy zongoraművész  és tanár lett, nem is akármilyen.
Kapcsolatunk akkor éledt föl újra, amikor 2005 tavaszán megismertem feleségét, Repper Ritát, aki hűségesen kísérte őt minden fellépésére, időt és energiát nem kímélve szervezte zenekara, a Pannónia Klezmer Band fellépéseit. Ferivel beszélgetve újra megtapasztaltam azt, hogy mentalitásunk tekintetében mennyire kevéssé változunk gyermekkorunkhoz képest: továbbra is jóhumorú, életszerető, figyelmes embernek ismertem meg.  Alakja sem változott: ugyanúgy jóval száz kiló feletti, kerekarcú, nagykezű, nagylábú ember maradt, amilyen kamaszként volt. Azt éreztem, hogy nem is telt el 25 év, ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol az iskolában abbahagytuk.
A sors úgy hozta, hogy 2006 őszén újra sokat találkoztunk. Számos közös rendezvényünk volt, amelyeken önzetlenül segített ő is, zenekara is. Láttam az örömet az arcán, amikor a nagytétényi közönség meghallotta és hatalmas tapssal honorálta az addig ott sohasem szólt klezmer zenét, láttam a figyelmet és a felszabadult megnyugvást, amikor egyízben, teljesen alkalmi ötlettől vezérelve Simó Kálmánnal közösen, improvizálva zenéltek. Ezeken a rendezvényeken sokat beszélgettünk a sátrak csendjében. Mesélt azokról a zenészekről, akiket imádott, mesélt arról, hogy milyen sok, kiváló magyar zenész van, akik az éhenhalás szélén vegetálnak. Nagyon sokat mesélhetnék róla, de inkább csak egy történettel zárnám az emlékezést, ami nagyon jellemző volt Ferire.
Nagytétényben a rendezvény végén beszélgettünk arról, hogy számomra mennyire fontos a klezmer zene, s mennyire szeretem a híres zsidó népdalt, az Hevenu Shalom Alechemet. "Áldással, békével jönni" a mai világban nagy dolog - állapítottuk meg mindketten a "nevezetes" szeptember 17-e után, de még október 23-a előtt. Néhány nap múlva Perlai Zoli barátom rendezvényén ismét fellépett a Pannónia Klezmer Band. Egyszer csak azt láttam, hogy elkezdik játszani az "én" számomat és Feri egész arcával mosolyogva, folyamatosan bólogat felém. Tudtam, éreztem, ezt most elsősorban nekem játsszák.
Hát ilyen volt Zsákai Feri, aki most eltávozott közülünk. Nagyon fog hiányozni, mert nemcsak szavaival, hanem minden gesztusával arra tanított, hogy sohasem kell visszaütni, a békét, a nyugalmat, az életörömet kell sugározni mindenhol, amerre járunk a világban.