Egy szükségszerű bukás anatómiája – és annak mediális közvetítése
A múlt hét szerdáján Cardiffban, az Európai Labdarúgó Szövetség ülésén kiderült, nem Magyarország és Horvátország nyerte el a 2012-es futball EB-rendezés jogát, hanem a régióban a GDP-mutatók alapján sokkal szegényebb, de sportteljesítményével magasabban jegyzett Ukrajna és Lengyelország.
Azóta számos elemzés született a „kudarcról”, s már létrejöttek azok a „típusnarratívák” is, amelyek jegyében a történések a szélesebb tömegek számára is értelmezhetővé váltak, s ezek tartóssága felől – úgy gondolom – nem is érdemes kételkedni.
Az egyik ilyen narratíva a „csalás” története: eszerint az ukrán és lengyel „maffiózók” lefizették a döntőbizottság tagjait. Egy másik narratíva a „kisállamok vagyunk”, amely a lengyel és ukrán piac nagyságát és a sokkal jelentősebb lélekszámot hangsúlyozza. A harmadik narratíva elsősorban a Gyurcsány-kormányt okolja a nulla szavazatért.
Ezen elbeszélések/történetek nyilvánvalóan összekapcsolhatók azokkal az ősi elbeszélésekkel, amelyek a nemzeti kollektív tudattalan részei. Sőt: úgy gondolom, ezek a történetek elsősorban az "architextusok" hatására születtek meg. A magyar nemzet véleményformálói mindig is hajlamosak voltak arra, hogy a közösséggel történt rossz eseményeket úgy interpretálják, hogy annak saját hibái részben vagy teljességgel elfelejtődjenek – így ezek a történetek „architextusokká” nemesedtek.
Milyen narratívákon/architextusokon alapulnak ezek a mai történetek? Az idegenek egymással lepaktáltak ellenünk, egyedül vagyunk a gonosz, ránk fenekedő szomszédok között (alapminta ehhez 1849 és 1956 gyakori értelmezése). Hazánk Trianon óta végzetesen kisállam, amely teljesen kiszolgáltatott a nagyok önkényének, Jaltában is a fejünk felett döntöttek. Az idegenszívű hatalom és állam hibájából nem lehet boldog a „nép” (alapminta Haynau, Rákosi, stb.) Ezen narratívák jelenleg a magyarországi jobb- és szélsőjobb alapnarratívái, így különösen szomorú, hogy szélesebb körökben jelentek meg, mint amit ezen politikai oldalak médiája lefed. Ez a helyzet felveti azt a kérdést is, hogy vajon a baloldalnak és a liberálisoknak nem volna-e feladata a közvéleményben az elemző, összetett archi-narratívákat propagálni, köztük például a „kiegyezéses” narratívát avagy ehhez kapcsolódóan vagy ettől függetlenül az „önkritikus” narratívát?
Azonban - úgy gondolom - szomorúságra sincs jelen helyzetben nagy ok. Ezek az egyoldalú narratívák ugyanis örömteli módon nem tudják eltörölni (csak minden bizonnyal háttérbe szorítani) azt, amelyet elemző-narratívának mondanék. Ebben számos, reális érv képződik meg az események kapcsán. Amennyiben csak az első három narratíva jelenne meg, vagy dominálna a nyilvánosságban, komolyan félni lehetne attól, hogy a társadalmi önkritika halvány jeleivel sem bírnak a nyilvánosság véleményformálói, ami az európai közösség tagjaként különösen kétségbeejtő helyzetet jelentene.
Ezzel szemben az elemző narratíva szerencsére szintén nagy helyet kap a médiában – bár korántsem annyit, mint amennyit összetettsége és reális jellege folytán megérdemelne. Örömteli viszont, hogy a mindennapi közéletben: utcán, tömegközlekedési eszközökön, baráti társaságokban jól érzékelhetően jelen van – sokszor még az is lehet az érzésünk, hogy a „nép” okosabb véleményformálóinál.
Az elemző-történet legkönnyebben a „nincsek” történeteként nevezhető meg. Különösen Magyarországon, de kisebb mértékben Horvátországban sincs számottevő labdarúgás, nincs számottevő és civilizált szurkolói közönség, a lakosságot egy ilyen rendezvény egyelőre hidegen hagyja. A két országban nincsenek megfelelő stadionok, nincsenek a meglévő stadionokhoz vezető biztonságos utak, nincsenek repülőterek, kevés a szálláshely. Ez a narratíva tehát elsősorban ebben „látja” a kudarc okát.
E sorok írója számos okból nem gondolja, hogy a kudarc okát végérvényesen meg lehet nevezni – mégis az önkritikus, elemző narratíva jóval közelebb áll hozzá. S ami ennél lényegesebb: úgy gondolja, hogy egy ilyen gondolkodás sokkal eredményesebb is lehet nemzeti közösségünk számára is: kudarc esetén előbb mindig magunkba kell nézni, hiszen egészen bizonyosan van valami hiba, amikor 12-ből nulla szavazatot kaptunk…
Kommentek