Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy 2006 óta Magyarországon növekszik az igény arra, hogy egy tekintélyuralmi politika hatalomra jusson. Egyre többen vannak, akik úgy gondolják, végre "rendezni kell közös dolgainkat", s egy szilárd erkölcsi alapú,  határozott, "nemzeti elkötelezettségű" vezetőnek kell irányítania hazánkat. Ő majd hosszabb távon megoldja a posztmodern, globális kultúrából fakadó idegesítő sokszólamúságot,  az egész nemzet számára világos, közös célokat nyújt.  Aki ilyesmire vágyakozik, (s természetesen annak is, aki ettől irtózik) fontos hangsúlyozni, hogy ilyen rendszer létezett már Magyarországon, s vezetőjét Horthy Miklósnak hívták.

Horthyról és koráról ma számos tudományos és áltudományos értelmezés áll rendelkezésre (legújabb tudományos-ismeretterjesztő összefoglalóként a Rubicon 2007. októberi száma ajánlható), memoárok tucatjai, filmek és újságok szólnak erről a világról. Az azonban ritka, hogy egy művelt, felvilágosult nyugati értelmiségi, aki majd egy évtizedig itt élt, nyilvánít véleményt, s hasonlítja össze ezt a világot a korabeli nyugati, demokratikus világgal.

Aurélien Sauvageot francia nyelvész majd tíz évet töltött az Eötvös Kollégium vendégtanáraként Magyarországon a húszas évek elejétől a harmincas évek elejéig. Így saját szemével ismerte meg ezt a világot, s írta meg róla 1987-ben ma ismét aktuális memoárját. Sauvageot szenvedélyesen kutatta a magyar kultúrát - matuzsálemi korú élete végéig több száz cikke és tanulmánya jelent meg kultúránkról, nyelvünkről, irodalmunkról, s emellett fordítóként és szótáríróként is kiemelkedő volt.
Milyen is volt ez a Horthy-világ egy nyugati tudós szemével? Talán a legfontosabb kifejezés a könyvből az "1789 előtti". A fiatal francia nyelvész megdöbbenve tapasztalta, hogy ezt az országot szinte érintetlenül hagyta a francia forradalom modernizációs szelleme. Horthy rendszere bár színleg demokratikus volt, s nagy erővel reklámozta ezt Nyugaton, a demokrácia számos alapfeltételét nem teljesítette. Nem létezett szabad választás, hiszen vidéken az emberek még általában mindig "közfelkiáltással" szavaztak; a hivatalos szóbeli és írásbeli kommunikáció "dress code"-jában, de még az annál könnyedebb társasági életben is a címek, rangok alapján osztályozták az embereket (holott már a 150 évvel korábban élt Bessenyei is élénken parodizálta ezt a szokást). Az államot egy arisztokrata-nemesi-nagypolgári elit vezette, amely semmiféle engedményt nem akart adni a többi rétegnek: nem történt meg a valódi földreform, s nem javult jelentősen a munkásság és a nők helyzete sem. Nem véletlen, hogy a kor szinte minden jelentős magyar értelmiségije kritikus volt ezzel a rendszerrel szemben - ma sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a kor politikai palettáján nemcsak a kommunisták és a szocdemek, hanem a népiek és a kisgazdák is baloldalinak számítottak, s mélyen elítélték a Horthy-féle "méltóságos uramozós", "kéhlek alássanos" világot.
Nehéz eldönteni, hogy a francia tudós a kül- vagy a belpolitikát tartja-e rosszabbnak könyvében. Számos vicces, de egyben elkeserítő történet olvasható a memoárban az elcsatolt területek mielőbbi visszaszerzésének lázában égő, vak magyar diplomáciáról. Példaként említhető a rövid gondolatmenet a még ma is sok helyen mitikus alakként kezelt Rothermere angol lordról, aki valójában egy bulvármédia-birodalom feje volt, s olvasóit egy cseppet sem érdekelte Magyarország - ehhez képest a magyar vezetés a nemzet megmentőjét látta benne. Elképesztő és szánalmas olvasni a nyugati politikusok és újságírók mindenféle körültekintés nélküli meghívásáról, etetéséről-itatásáról, az országban való körbevezetésükről, amelyet a vendégek élveztek, de közülük a többség átlátott a szitán, s ennek hazatérvén hangot is adott.
A néhány jól tartott és kellőképpen elvakult rajongótól (a legismertebbek közül kiemelendő Márai vagy Herczeg Ferenc) eltekintve minden felelős gondolkodó látta, hogy a társadalmi reform elmaradása és a rossz diplomácia valamikor katasztrófába sodorja hazánkat - ennek azonban kevesen mertek hangot adni, hiszen nem egy esetben komoly retorziókra számíthattak. A kritikus hang a harmincas évek elejétől mert felerősödni, összefüggésben a gazdasági válság kibontakozásával.
Sauvageot könyvében egy percig sem titkolja - ő baloldali, szocialista ember. És ez természetesen egyáltalán nincs ellentétben a hazafias elkötelezettséggel: büszke a francia világ modern, felvilágosodott, republikánus értékeire, s ennek "magasából" nézi az erősen elmaradott, feudális rendőrállam-Magyarországot. Szocialista gondolkodása nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a hivatalos kormánypropaganda elfogadása helyett kijár a külvárosokba és a falvakba a valódi gondokat látni, hanem abban is, hogy mélyen elítéli az álerkölcsösség és áltisztelet végletekig szabályozott világát, a felvilágosult értelmiségi fanyar humorával leleplezve a rangok előtt hajbókoló, vagy a saját természetes szenvedélyeiket és vágyaikat eltitkoló embereket.
A szerző a korabeli magyar világ egyik legnagyobb mételyéről, az antiszemitizmusról sem hallgat. Szól a zsidó hallgatók egyetemekről történő kirekesztéséről, a zsidó vagy annak látszó vendégek egyes éttermekből való kiküldéséről, a vallás számos hivatalos helyen történő nyilvántartásáról, stb. stb. Ezeket a példákat látva világos, hogy a zsidóellenesség mindennapos probléma volt ebben a világban, de erről beszélni nem lehetett, hiszen a hivatalos propaganda azonnal letagadta ennek bármiféle létezését is.
Aki azt gondolja, hogy Sauvageot a felsorolt problémák, "fejlődési rendellenességek" miatt mélyen lenézi a magyarokat, hatalmasat téved. Nyelvünket, költészetünket, prózairodalmunk számos szerzőjét, haza- és vendégszeretetünket, egzotikus paraszti világunkat, konyhánkat nagyon nagyra tartja. Ez azonban nem feledteti vele azt, hogy demokrácia és a kisebbségek megértése nélkül nincs szabad élet, s azt sem, hogy a patriotizmus nem egyenlő sem a nacionalizmussal, sem a sovinizmussal.
Megfontolt, bölcs szavait olvasva az ember a jelenkorról is elgondolkodhat, s mérlegelheti,  milyen világra is kellene vágynia ma, a 21. század elejének Magyarországán, s milyen világ eljöveteléért nem szabad szurkolni.